Amikor Yuki mg fiatal volt, a haj s szemszne miatt, nem igazn tudott beilleszkedni a japn trsadalomba, ppen ezrt Seguchi elvitte magval Nem Yorkba, majd egy Magntanrt fogadott fel mell akit, Kitazawa Yukinak hvtak. Az ifj Eiri (ugyanis ez a valdi neve) nagyon megszerrette tanrt. Felnzett r, tisztelte, s pp gy r szerett volna lenni, mint . Egyik nap mikor Yuki megltogatta Kitazawa tanrurat, a frfi mr rszeg volt, s kikezdett Vele. Id kzben azonban megrkezett 2 alak, akiktl a tanrr 10 dollrt kapott, hogy azt tehessk Eirivel amit csak akarnak.m ekkor a 16 ves ijedt fiatal, elvette az egyik frfi fegyvert s leltte Kitazawt,aki azonnal belehalt srlseibe. A Msik kt vadllat elmeneklt, de ekkor szerencsre megrkezett Seguchi, aki kis id elteltvel elsimtotta az gyet, de Eiri emlkeit mgsem tudta kitrlni a fibl. Az akkor trtntekrt Seguchi azta is magt okolja.Yuki pedig senkit nem engedett addig kzel maghoz, amg megnem jelent Shuichi. |